Szádvár első írásos említése 1264-ből maradt ránk. Építésének pontos ideje nem ismert. Károly Róbertnek a felvidéki oligarchával, Aba Amádéval folytatott harcait követően a 14. század folyamán Szádvár királyi birtokba került és maradt is. 1407-ben Zsigmond király új adományként a Szád várát a Bebek családnak jutatta. A Bebek és a Szapolyai családok között 1470-ben megkötött házassági szerződés értelmében az uradalom az utóbbi család birtokába ment át.
Pár nyugalmas évtizedet követve, a mohácsi csatavesztést következtében kialakult zűrzavaros években Bebek Ferenc újra megszerezte a szádvári uradalmat, majd azt tovább örökített fiára, Bebek Györgyre. A Habsburg császár, az erdélyi fejedelem valamint a törökök között lavírozó Bebek György várát 1567-ben ostromolták meg a császári csapatok Schwendi Lázár vezetésével. A több napos ágyúzást követően súlyosan sérült erődítményt, a várat védő Bebek György felesége, Patócsi Zsófia, szabad elvonulás fejében, feladni kényszerült. Az így császári kézre jutott végvár a Szepesi Kamara kezelésébe került, fenntartásának költségeit zálogos birtokosokra ruházták.
Az erősség 17. századi történetét elsősorban az egymással pereskedő zálogbirtokosok kisebb nagyobb adatolható építkezési jellemzik, de ekkor Szádvár már nem töltött be jelentős országos katonai funkciót, a végvári rendszer második vonalának tagjává vált. A század végén jelentkező ellenállási, kuruc mozgalmak hatására a császári udvar 1686 tavaszán dönt Szádvár „elrontásáról”. Írott források szerint erre 1688-ban került sor, mikor is az erősséget felgyújtották, és magára hagyták. Falai az óta, 300 éve pusztulnak. A vár történetére vonatkozó ismereteket első ízben 1969-ben Détshy Mihály foglalta össze, majd a további kutatásokkal kiegészített vártörténetet önálló kötetben a Galyasági Településszövetség jelentette meg 2004-ben.
Szádvár Szögliget külterületén a hrsz. 076/5 számú telken, a településtől északra kanyargó Ménes völgy fölött, egy átlag 450-460 m abszolút magasságú kelet-nyugati irányú platón helyezkedik el. A várhegy relatív magassága a környező völgyektől mérve átlag 150-200 m. A várfalakkal kerített terület keleti és északi oldala erősen meredek, természetes sziklakibúvásokkal tagolt, nehezen járható. Nyugati és déli oldala valamivel lankásabb, míg maga a felvezető út délnyugat felől közelíti meg az erősséget. Ennek alsóbb szakaszát a modern korban alakították ki, de felső, rétegvonalban haladó vonala már a középkor óta használatban van. Erre utalnak a természetes sziklafelszíneken megfigyelhető, befékezett szekérkerekek okozta kopásnyomok is.
A közel 200 m hosszúságú és észak-déli irányban mintegy 70 m széles erődítmény, az északi oldalon hozzá csatlakozó alsóvárral együtt több mint 10.000 m2 alapterületen helyezkedik el, amivel hazánk legnagyobb alapterületű várává válhatott. Várfalainak hossza mintegy 1000 m, és ezek magassága a plató külső szélében átlag 4-5 m, de helyenként meghaladja a 10 m-t is. A vár belső épületeinek kiterjedése, szerkezete régészeti kutatás hiányában pontosan még nem ismert.
Az erősséget 4 nagyobb egységre oszthatjuk, melynek talán legkorábbi magját alkotja, a plató nyugati felét elfoglaló 80 x 90 m kiterjedésű belső vár. Az eredetileg vsz. kis méretű kerek tornyokkal és pártázatos várfalakkal megerősített korai vármagot a 15-16. század folyamán, a hadászati technika fejlődésével párhuzamosan fejleszthették tovább. Ilyen korainak tartható kerek tornyok helyezkednek el a vár nyugati végében (Szeglet bástya), a déli oldal közepén, valamint az északi oldal nyugati végében is (Csonka bástya).
A tűzfegyverek 15. századi megjelenése indukálhatta az északi oldal nagyméretű kerek ágyútornyának építését vsz. a század második felében, valamint az ostromtechnika 16. századi fejlődése miatt építhették a század 30-as, 40-es éveiben a déli oldal két nagyméretű szögletes ún. „ó-olasz típusú” bástyáit (Veres bástya és Új bástya). A belső vár udvarán egykor emelt, és írásos forrásokból ismert épületeknek, ma már csak igen kevés felszíni nyomai maradtak meg. Ezek elsősorban törmelékhalmok formájában érzékelhetőek. A déli és az északi várfalak belső oldalai mentén, több nagyméretű pincehelyiség még álló, de földbe mélyedő falai láthatóak. Az eddig ismert inventáriumok elemzése alapján a várudvar déli oldalán húzódhattak a régi palota épületei, a keresztben futó törmelékhalom jelzi a 17. századi új palotát és a várkápolna helyét, míg az északi oldalon sütőházak, pékség, a Szabó ház, és a Sáfárház állhatott. Külön említést érdemel a nyugati várudvaron elhelyezkedő, igen jó állapotban lévő, több mint 100 négyzetméter alapterületű, kétszintes ún. Sybilla pince, melynek egykori szerkezetére, megjelenésére vonatkozóan igen jó történeti és régészeti adatokkal rendelkezünk.
A belső vártól keletre elhelyezkedő, csúcsával keletre néző, háromszög alaprajzú középső vár 65 x 55 m kiterjedésű. Északi oldalán nagyméretű ágyútoronnyal (Lakatos bástya), keleti csúcsán rondellával (Lisztes bástya) védett várrész területén épületek nyomai nem érzékelhetőek. A középső vár nyugati oldalát egy még mindig 10 m magasan álló fal zárja le, melynek mindkét oldalához épületeket tapasztottak (Porkoláb-ház). A középső vár délnyugati sarkán egykor nyílt kisméretű gyalogkapu szárkövei in situ helyezkednek el. A 16. század folyamán talán elfalazott kapu fölé többszintes szögletes bástyát (Bebek kapu) építettek. A várudvar közepébe egy ismeretlen mélységű ciszternát mélyítettek, a várrész északi falai előtt az 1630-as években katonaházakat emeltek, déli fala előtt istállót, kovács- és lakatos házakat említenek forrásaink.
A szintén háromszög alaprajzú, 40 x 50 m kiterjedésű külső vár keleti végében a 16. század végén még két kerek torony emelkedett, melynek helyére az 1630-as években egy nagyméretű ágyúbástyát (Német bástya) emeltek. A várrész délnyugati sarkán nyílt a vár főbejárata, melynek előterét egy eddig még ismeretlen szélességű, és mélységű szárazárokkal védték. A külső vár területén épületeknek nyomait szintén nem lehet felfedezni, azonban történeti adatok segítségével tudjuk, hogy az alsóvár területéről a külső várba vezetett fel Szádvár különleges, egyedülálló tartozékának számító felvonószerkezet, a „Csiga”. Ennek a felvonószerkezetnek az alsó állomása, azaz az alsóvár monumentális, a föld fölé emelkedő természetes sziklafelszínre épített falai még ma is komoly hatást gyakorolnak a látogatókra. A várba felvezető északi, meredek kaptató szegélyeit alkotó faragott sziklafelületeken jól kivehetőek azok a kopásnyomok, melyeket a felvonóhoz használt szekér vagy kisméretű kocsi kerekei mélyítettek a sziklába.
Gál Viktor